A hűség nem a hatalomnak szól
Kihez vagyunk valójában hűségesek?
Augusztus 20-án gyakran halljuk: hűséget, összetartást ünneplünk. De ritkán tesszük fel a kérdést, ami pedig a legfontosabb: hűséget minek vagy kinek? Ez az írás egy régi, de ma is élő különbségtételt jár körül — és arra kér, hogy mindenki, saját meggyőződése szerint, gondolja végig, hol húzza meg ő ezt a határt.
Egy régi különbségtétel, amely ma is érvényes
A magyar történeti alkotmányos hagyományban a tisztségviselő — legyen szó várkapitányról, tisztviselőről vagy akár uralkodóról — sohasem egy személynek esküdött feltétlen hűséget, hanem a Szentkoronának, mint a nemzet és a jogrend jelképének. Ez nem formaság volt, hanem lényegi különbségtétel: a hűség tárgya nem az volt, aki éppen a hatalmat gyakorolta, hanem az a rend, amelynek keretei között a hatalmat gyakorolni kellett.
Ez a különbségtétel azért fontos, mert enélkül a hűség könnyen összemosódik az engedelmességgel — pedig a kettő nem ugyanaz. Engedelmeskedni lehet félelemből, kényelemből vagy megszokásból is. Hűségesnek lenni valamihez, ami túlmutat a mindenkori hatalmon, egészen más, mélyebb elkötelezettség.
Amit korábban „kettős kötésnek” neveztünk
Ezt az elvet korábban részletesen kidolgoztuk: engedelmesség a törvényes vezetésnek — de csakis a jog keretein belül; hűség viszont kizárólag az alkotmányos rendnek, nem annak, aki éppen a hatalmat birtokolja. Ha a kettő ütközik — ha egy parancs túllépi az alkotmányosság kereteit —, a hűség az erősebb, és a törvénytelen parancs megtagadása nem hűtlenség, hanem éppen a hűség kifejezése.
Ez nem elvont jogi tétel — mindennapi élethelyzetekben is megjelenik. A munkahelyi vezetőnek engedelmeskedünk, amíg utasításai jogszerűek és tisztességesek — de ha valaki arra kérne, hogy csaljunk vagy ártsunk másoknak, a hűségünk nem hozzá, hanem ahhoz szól, amit helyesnek és jogosnak ismerünk el.
Miért nem párthovatartozás kérdése ez
Fontos hangsúlyozni: ez a mérce szándékosan nem egyetlen politikai oldalra vonatkozik. Ha valaki csak akkor emlékezik erre a különbségtételre, amikor az ellenfele van hatalmon, és elfelejti, amikor a saját oldala — az nem hűség az alkotmányos rendhez, hanem szelektív, kényelmi álláspont. A mérce csak akkor mérce, ha mindenkire, minden korban, párthovatartozástól függetlenül egyformán vonatkozik.
|
A gondolatébresztő kérdés, amit ezen az augusztus 20-on érdemes feltenni magunknak: „Kihez vagyok én valójában hűséges — egy személyhez, egy párthoz, egy pillanatnyi hatalomhoz, vagy ahhoz a rendhez és azokhoz az elvekhez, amelyeket helyesnek tartok, függetlenül attól, ki van éppen hatalmon? És ezt a mércét ugyanúgy alkalmazom-e mindenkire, akit támogatok, mint azokra, akikkel nem értek egyet?” |
Zárógondolat
A hűség, amelyre augusztus 20-án emlékezünk, nem egy uralkodó személyének szólt — a rendnek szólt, amelyet a Szentkorona jelképez, és amelynek maga az uralkodó is alá volt vetve. Ez a mérce ma is ugyanaz: a valódi hűség nem azt kérdezi, „ki van hatalmon”, hanem azt, „mi a helyes” — és ehhez tartja magát, akárki is legyen éppen hatalmon.
Gyakori kérdések
Mit jelent a „kettős kötés" elve? Engedelmesség a törvényes vezetésnek a jog keretein belül, de hűség kizárólag az alkotmányos rendnek — ha a kettő ütközik, a hűség az erősebb.
Miért nem párthovatartozás kérdése a hűség? Mert a mérce csak akkor mérce, ha minden korban és minden oldalra egyformán vonatkozik, függetlenül attól, ki van hatalmon.
Kinek esküdött hűséget a tisztségviselő a magyar hagyományban? Nem egy személynek, hanem a Szentkoronának, mint a nemzet és a jogrend jelképének.